HAMVAS BÉLA KARNEVÁLJÁNAK HELYE A VILÁGIRODALOMBAN

A kérdést még élesebben teszem fel: lehet egy ismeretlen műnek helye a világirodalomban? A válaszom egyértelmű és visszavonhatatlan: igen.
Nem csak lehet helye, hanem van is.
Hogyan?
Egyszerűen: amint egy mű megszületik – legyen az remekmű vagy otromba fércmű – máris megvan a helye a világirodalomban. Pontosan úgy, ahogy a kémiai elemeknek a Mengyelejev-féle periódusos rendszerben: a még fel nem fedezetteknek is előre megvan a helye, amint ez a kémiában már bebizonyosodott.
Nos, a Karnevált is bele tudjuk illeszteni a „világirodalom periódusos rendszerébe", ha nem is atomtömege, hanem kvalitása alapján. Eljárásunk azonban éppen a fordítottja lesz a Mengyelejevének: nem a már ismert elemekből és rubrikákból indulunk ki, és azok közé helyezzük el a Karnevált, hanem a Karnevál kvalitásából indulunk ki, és nem a többiekhez való viszonya szerint határozzuk meg a helyét. Vagyis nem relatív, hanem abszolút helyét jelöljük meg. Ehhez egyetlen dolgot kell ismernünk: a Karnevál kvalitását. Ebbe az irányba már kutakodtunk a regény világirodalmi előzményeinek feltárása során^II, továbbá a Karnevál jelentésrétegeinek vizsgálatakorii is, ezért nem kell sötétben tapogatóznunk.
Induljunk ki mégis egy korábbi világirodalmi példából, ami nem lesz hiábavaló: Dante 1321-ben, halála évében fejezi be a Színjátékot, a Commedia-t, ahogyan maga nevezte el, de a mű csak fél évszázaddal később, Giovanni Boccaccio kommentárjai alapján válik ismertté, akkor is csak Firenzében, Dante szülővárosában. Boccaccio 1357-ben írja meg Dante életrajzát, majd Firenze egyik templomában éveken át mintegy száz alkalommal tart felolvasást és szövegmagyarázatot a remekműről. Mélyreható elemzése során a Commediát 'divinának', vagyis isteninek minősíti. Ezzel egyszer s mindenkorra a helyére teszi: a mű kvalitása beépült a címébe. Ritka, de példaszerű eset ez az irodalomtörténetben. A képzőművészetben hasonlóra akkor került sor, amikor a firenzei keresztelőkápolna, a Battistero Lorenzo Ghiberti által 1452-ben befejezett bronzkapuját Michelangelo – szintén jóval később – a "Paradicsom kapujának" (Porta del Paradiso) nevezte, s ma is így tartják számon. A kvalitása lett a neve.
Miért isteni Dante műve? Vagyis miért ez a kvalitása? Két okból: egyrészt a Divina Commedia az embernek Istenhez vezető egyik lehetséges útját mutatja meg, vagyis a beavatás lépcsőfokait, amelyeket Dante a műben az olvasó által mélyen átélhető módon, fokról fokra jár be; másrészt ezt az utat olyan formai tökéletességgel jeleníti meg, amelyben a világ kozmikus rendje és a létezés isteni rendje az emberi átélésben teljes összhangba kerül. Ez maga a beavatás.
Hamvas Béla A száz könyv című, 1945-ben összeállított saját „világirodalmi periódusos rendszerében" így ír az Isteni Színjátékról:

Dante költeménye az európai keresztény egyetlen igazi beavatás-könyve. Az egyetlen könyv, amely az emberi életben itt Európában számunkra mindennek értelmét felfedi. Ezúttal a „minden" szót valódi értelmezésben kell venni. Aki Dantét olvasta, annak tulajdonképpen nem szabad, hogy kétsége legyen többé az élet értelme, a tevékenység célja, a közösség rendje, a morál, a szellem nagy kérdéseiben. Miért van ez így? Mert Dante az utolsó igazán őskori ember, aki nem egyéni, úgynevezett gondolatait akarja az emberiségre kényszeríteni, hanem az örök eszméket mondja ki: az örök hagyományt.
Ennek alapján az Isteni Színjáték helyét a világirodalomban valahogy így határozhatnánk meg: a Valóság – Isten – Önmagamként való felismerésének helye. Dante művének helyét tehát nem a jóval később kialakult közismertsége és világhíre döntötte el, hanem kizárólag annak eredendő kvalitása: a Valóság – Isten – Önmagamként való felismerésének helye.

Tudjuk, hogy Hamvas Béla 630 évvel később – az elsötétülés, a Kali Yuga végső stádiumában –, 1950 végére fejezte be a Karnevált, amely évtizedekig gépiratos másolatok formájában terjedt, szűk körben. Talán két tucat barát és ismerős olvasta el annak idején. 35 év telt el a regény első megjelenéséig. Addig az úgynevezett irodalmi köztudat semmit sem tudott ennek a műnek a létezéséről, így kvalitásáról sem. Csak akkor vált a magyarul tudó olvasók szélesebb körében ismertté, amikor 1997-ben a Medio Kiadó Hamvas életműsorozatában újra megjelent.
Fogadtatása a hazai irodalomkritika és a kortárs írók részéről – néhány elszigetelt kivételtől eltekintve – lesújtóan értetlen és kisszerű volt.
A műnek azonban már akkor megvolt a világirodalmi helye, amikor Hamvas leírta az utolsó mondatát, és gondolatjelet tett a végére. Ez a hely azonban nem annak a sezlonynak az ágyneműtartója volt, ahová Hamvas a Karnevál kéziratát elrejtette. Civilizált társadalmakban az írók elkészült műveik kéziratát kiadóba viszik. Ha Hamvas is ezt tette volna 1951-ben, őt magát vitték volna el az Andrássy út 60-ba: a korszak író és kézirat megsemmisítő központjába.

Mielőtt a Karnevál helyét megneveznénk, vessünk pillantást egy lehetséges világirodalmi periódusos rendszer néhány rubrikájára, kizárólag a regény műfajában. Ezt csak azért tesszük, hogy némi kontextust, viszonyítási alapot teremtsünk a Karnevál számára.
Ebben a rendszerben a realizmus különböző kategóriái foglalják el a legnagyobb helyet: kritikai realizmus, más szóval nagyrealizmus, szocialista realizmus. mágikus realizmus,
történelmi realizmus, hiperrealizmus ésatöbbi. A realista hagyománytól eltérő nagy kategórián belüli rubrikák közül néhány: avantgarde (más szóval izmusok), abszurd, lektűr (más szóval ponyva), posztmodern, fiction (nemcsak a science, hanem az összes többi is), képregény ésatöbbi.
A Karnevál szinte mindegyikből hordoz elemeket. Magában a műben több mint 30 meghatározás szerepel az úgynevezett függönybeszélgetésekben (intermezzókban), ahol az elbeszélő, Bormester Mihály és az író, a névtelen ügynök viták során át formálják magát a művet.
Tehát máris kétféle műről van szó: egy élőszóban előadott, vagyis drámai alkotásról, és egy írásban kidolgozott változatáról: prózáról. Ezen a két műfajon belül is több alműfaj rejlik benne.
Idézzünk belőle néhány műfaji önmeghatározást. Ahogy a mű halad előre, úgy válnak egyre mélyebbé és tágasabbá a műfaji megjelölések, amelyek között igencsak szokatlanok és kevéssé irodalmiak is vannak. Lássuk:

generálgyónás, sorskatalógus, az emberi tulajdonságok Noé bárkája, infernális katalógus, Ezeregyéjszaka, purgatórium, marioneszk, experimentum.

Ez utóbbit az elbeszélő ki is fejti:

én experimentumnak nevezem azt a műformát, amely az összes ajtókat nyitva hagyja, és az embert nem kényszeríti valamely kuckóba (ld. irodalmi periódusos rendszer...), és nem terrorizálja, és nem ijeszt rá, hogy márpedig ebben a kuckóban élni és halni kell.

Legyünk hát óvatosak, amikor megadjuk majd annak a világirodalmi helynek a nevét, amellyel egyben megjelölni kívánjuk Hamvas Karneváljának kvalitását. A Karnevál két elbeszélője által felkért hang is figyelmeztet arra, hogy (a Karnevál) proteuszi mutatvány, szüntelen alakváltozás, az ember hiába küzd vele, nem tudja elkapni, mert mihelyst megfogta, már más alakban van –

Hamvas már 1947 júliusában tömör jegyzetekben rögzíti Naplójában a Karnevál megírásával kapcsolatos koncepcionális és írástechnikai arzenálját. Ezekből idézek néhányat annak megvilágítására, hogy a Karnevál látszólag megragadhatatlan forgataga mögött milyen tudatos alkotói magatartás áll. Akik ismerik a művet, azonosítani tudják, mire is vonatkoznak ezek a villanásszerű, végsőkig sűrített megjegyzések:

Ősök katalógusa. Visszafelé élet. Emlékezet. Reinkarnáció.
Írásjelek. Mondategyenletek. Szójátékok. Nyelvsokszínűség. Hanganalízisek, betűanalízis. Paradoxia. Játék. Humor (stílushumor). Könnyű és nehéz váltakozása. Szavak!! Szóértelmezések. (A szavak fiziognómiája)
Mindent beburkolni a személyes élmény közvetlenségébe.
Az összes stílus alkalmazása: a Tao te kingtől és a Tabula smaragdinától Joyce-ig. Stílustrükkök. Szerkezettrükkök. Sokszínűség. Parole interieur.
Sorspoliritmia. Énhalmozás.

Ha valakinek sikerül a Karnevált úgy végig olvasnia, hogy ezt a két, Hamvas által alkotott kulcsfogalmat – sorspoliritmia és énhalmozás – emlékezetének előterében tartja, esetleg arra is időt szakít, hogy a Karnevállal párhuzamosan olvassa Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című alapművét is, akkor nagyobb esélye van arra, hogy behatoljon a Karneválnak abba a jelentésrétegébe, amelynek elérése nélkül csupán egy kalandregényt fog olvasni.
Most egy olyan emblematikus feljegyzést szeretnék idézni – még mindig Hamvas naplójából –, amely a Karnevál dantei jellegét emeli ki:

Nyelvdémónia: (a kettőspont után zárójelben Hamvas németül idéz Goethe Faustjából, ami magyarul így szól) a járatlan útra és nem a kijártra, a fel nem kínálkozóra, és nem az elvártra. Napló I/47-49.

Ez magának az Isteni Színjátéknak lehetne a kulcsmondata.
De térjünk vissza még egy pillanatra a Karneválban szereplő műfaji önmeghatározásokhoz: monomániás autoviviszekció, mágikus tükör, apokaliptikus ábécé, majd egy drámaian keresetlen szöveges meghatározás: ... ez az egész nagy felfordulás azért történik, hogy valaki önmagát teljes egészében megismerje.

Ez a valaki nem más, mint maga Hamvas Béla, a regényben az egyetlen élő személy: RADAFUK – és természetesen a mindenkori olvasó.

Itt érkezünk vissza ahhoz, amit az Isteni Színjáték világirodalmi helyének, azaz kvalitásának meghatározásakor mondtam, mert ugyanazt a hely- és kvalitás megjelölést tartom érvényesnek a Karnevál számára is: a Valóság – Isten – Önmagamként való felismerésének helye.

Az Isteni Színjáték és a Karnevál mély, lényegi hasonlóságát és ebből adódó azonos helyét a világirodalomban végezetül szeretném megerősíteni A száz könyv Dante értékelésének Hamvasra áthangolt parafrázisával, ami így hangzik:

Hamvas Béla Karneválja a XX. századi európai keresztény egyetlen igazi beavatás-könyve. Az egyetlen könyv, amely az emberi életben itt Európában számunkra mindennek értelmét felfedi. Ezúttal a „minden" szót valódi értelmezésben kell venni. Aki a Karnevált olvasta, annak tulajdonképpen nem szabad, hogy kétsége legyen többé az élet értelme, a tevékenység célja, a közösség rendje, a morál, a szellem nagy kérdéseiben. Miért van ez így? Mert Hamvas az utolsó igazán őskori ember, aki nem egyéni, úgynevezett gondolatait akarja az emberiségre kényszeríteni, hanem az örök eszméket mondja ki: az örök hagyományt.

Gondolom, nem kétséges ezután, hogy a Karnevál helye a világirodalomban azonos az Isteni Színjáték helyével, és ezen a helyen más művek – ismereteim szerint – nem találhatók.

^I Az előadás 2018. november 6-án, Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján hangzott el az MMA és a Hamvas-kör szervezésében megtartott konferencián.
^II Nyitrai Tamás Hamvas Béla Karneváljának világirodalmi előzményei, előadássorozat, Hamvas Béla Alapítvány, Budapest. Az előadások átdolgozott, bővített változata 2019-ben, a szerző kiadásában jelent meg.
^III Előadás hanganyaga a Hamvas Béla Alapítvány székhelyén, Budapest, 2018. december 7.

Kedves olvasó! Szeretnél hozzászólni a cikkhez? Vagy csak egy gondolkodó és kutató közösségre vágysz? Egy olyan portál tagja szeretnél lenni, ahol elmondhatod a véleményed? Csatlakozz, szólj hozzá, olvass, kérdezz. A Csapat erről szól.